A színkommunikációban az üzenetek
elsődleges kódja a szín, amit jelrendszernek
tekintünk. A színeknek azokra a tulajdonságaira
építünk, amelyeket –tudatosan vagy ösztönösen–
üzenetként értelmezhetünk. A színeknek
jelentést tulajdonítunk, hatnak ránk, tetszenek
vagy sem, de mindig viszonyulunk hozzájuk valamiképp.
A színkommunikációban tudatosan megtervezett
vagy a hagyományok alapján választott színeket
használunk a vizuális tartalom kifejezésére.
A tárgyhoz nem kötött (az ún. szabad-)
szín önmagában is jelentéshordozó,
de csak tárgyával és környezetével
együtt lehet komplex üzenetet közvetítő. A vizuális kommunikáció többnyire
tartalmaz színkódokat is, és valamennyi
ága vizsgálható a színek aspektusából
is.
A színkommunikációt az teszi számunkra
lehetővé, hogy az evolúció és
egyéni életünk során megtanultuk a
természetes eredetű színinformációkat
értelmezni. A színlátás biológiai
képességünk, a szín ősi élményünk,
nem kötődik a nyelvhez, így (bizonyos mértékig) kultúraközi kommunikációra is alkalmas. A színek használata ugyanakkor mélyen
beágyazott a kulturális hagyományokba,
ezért nem alkalmas maradéktalanul a kultúraközi
kommunikációra.
A színes médium –a közvetítő csatorna– igen sokféle lehet:
• élőlény (ember, állat, növény,
ezek részei vagy együttese)
• statikus kép (fotó, szabadkézi vagy digitális
rajz, festmény,
 tudományos
ábra, nyomtatvány)
• mozgó kép (film, videó, animáció)
• 3D mozgások (tánc, karnevál, felvonulás)
• tárgy és tárgyak csoportja (szobor, kiállítás,
kirakat)
• fényt kibocsátó eszköz (kijelző,
monitor, fényreklám,
szemafor)
• tömör, átlátszó vagy tükröző
anyag
• mesterséges alkotás (tárgy, épület,
város),
stb.
Lényegében mindazok a felületek, ahol a szín
megjelenhet – egyben a színkommunikáció
„csatornája”. A látvány színtulajdonságát
ugyan nem tudjuk kiszakítani környezetéből,
de mivel ugyanaz a szín a legkülönfélébb
természetes vagy mesterséges anyaghoz, tárgyhoz
és vizuális jelenséghez tartozhat, a színtulajdonság
elvonatkoztatható a színt hordozó felülettől.
A színkommunikációt is befolyásolja
a zaj, mely torzítja a színüzenetet.
A kódolást-dekódolást számos
tényező zavarhatja, módosíthatja:
• térbeli elhelyezkedés (részleges takarás,
nagy távolság)
• környezeti szín- és méretviszonyok
(szimultán kontraszt)
• megvilágítás (a fény mennyisége
lehet túl sok vagy túl kevés;
színe; iránya)
• a színt hordozó anyag (felületi minősége;
fényvisszaverő képessége;
átlátszósága; textúrája)
• mozgások (a megfigyelő, a tárgy vagy mindkettő
mozgása és sebessége)
• az üzenet küldőjének vagy fogadójának
színlátási hibái
• a színtechnika minősége (természetes és időbeli
változások, pl. fakulás, kopás)
stb.
A színüzenet értelmezése függ
a színek pszichofiziológiai sajátosságaitól,
és legalább ennyire az egyén tapasztalataitól,
ezek pedig a természeti és társadalmi környezettől.
» A vizuális
kommunikáció folyamatai
A színüzenet összetevői
A színüzenet összetett jelenség, s mint
kommunikációs kódnak is több –pszichológiai,
esztétikai és informatív– összetevője
van. Az üzenet feldolgozása a tudat(osság)
különböző szintjein történik,
kissé leegyszerűsítve: a színek egyidejűleg hatnak az érzelemre, az
ún. „szépérzékre” és az értelemre .
– Pszichológiai összetevő:
az optikai, pszichofiziológiai jelenségekkel,
érzelmekkel, gondolattársításokkal,
emlékezettel kapcsolatos színjelentések
és -jelenségek.
– Esztétikai összetevő:
a „szépséggel”, kellemességgel
kapcsolatos, többértelmű színjelentések.
– Informatív összetevő:
szavakkal is megfogalmazható, az értelemre ható,
„racionális”, direkt színjelentések.
A valóságos színkommunikációban
e kód-rétegeket soha nem lehet élesen elválasztani
egymástól, és ha különböző
arányban is, de mindig mind a három érvényesül.
A pszichológiai színhatások csak lazán
függnek a kulturális környezettől, míg
az esztétikai és informatív színhatások
szorosabban kötődnek hozzá.
|
|
