Nyitóoldal   |   SZÍN  |   SZÍNKOMMUNIKÁCIÓ   |   Tartalom 
 
 
 
 
2.4.

A színek nyelvi reprezentációja
 
 

A szín lényegét nem lehet se szóval, se más eszközzel pótolni”, – írja a festő Kandinszkij. (1987:59)

A szín –a szó legszorosabb értelmében– vizuális jelenség, mégis csak a nyelv segítségével válhat az egyéni és közösségi tudás, majd a vizuális és verbális kommunikáció részévé. A színek megismeréséhez, a róluk való gondolkodáshoz, beszédhez és leíráshoz szükségünk van színfogalmakra, a színek nyelvi reprezentációjára.

A színlátás univerzális képessége az emberi fajnak, és –leszámítva a színlátási zavarban szenvedő mintegy 5%-át– ősidők óta úgy látjuk a színeket mint ma. Az élőlények szemében a színeket érzékelő csapok kb. 40 millió éve fejlődtek ki, a színingereket magas szinten feldolgozó emberi agy pedig az elmúlt pár millió évben. (Sekuler 2000:226)


Absztrakció és színkategória

A színelnevezések rendszerével a kognitív tudományok (nyelvészet, pszichológia) foglalkoznak. Ezek szerint a kognitív folyamat része a kategorizáció, mely szükséges a nyelvi fogalmak, szavak létrejöttéhez és használatához. A kategóriák általában nem különülnek el egymástól élesen, a határvonalak „elmosódottak” (fuzzy edges). A kategórián belül az egyes tagok nem egyforma jelentőségűek: a központi tag a legjellemzőbb, a „legjobb példa”, ezt nevezik prototípusnak. Pl.: madár kategóriánk prototípusa a veréb és a fecske, de a pulyka vagy a pingvin nem az.
(Hardin 1997; Gósy 2005:198; Kicsi 2007:11)

A színkategóriák kialakításához szükséges az a képességünk, hogy a tárgyaktól, jelenségektől el tudjuk vonatkoztatni valamely tulajdonságukat.

A szín érzetének kifejezésére ősünk először egy színes anyag/tárgy nevét mondhatta, majd a tárgy fogalma és színének fogalma lassan elszakadt egymástól. A színfogalmak kialakulásához fejlett absztrakciós és analógiás készségre volt szükség: nem magától értetődő, hogy nagyon különböző dolgoknak lehet egy közös minősége: a színe. A friss vér, az érett gyümölcs, a lemenő nap, a tűz és egyes ásványok közös tulajdonsága a vörös szín. Távoli ősünknek, ahhoz, hogy kialakítsa fejében a vörös fogalmát, el kellett vonatkoztatnia a tárgyaktól a tárgyak színét. E lépés után az elvonatkoztatott tulajdonság (minőség) már önálló kategóriát alkot, és szinte bármi új dologra vonatkozhat.

Az első színfogalompár ősi tapasztalat birtokában, és ebben az absztrakciós lépéssorban jöhetett létre:
nappal–éjszaka   »   világos–sötét   »   fehér–fekete.

A fehér–fekete színpár, de legalább a világos–sötét fogalma minden ismert nyelvben megtalálható.


Kategóriaszintek:
Három szintet különböztetünk meg:
az alapszintet, ennek egy fölérendelt és egy alárendelt szintjét. (Bíró 1996)

Az alapkategóriák alakulnak ki először, mind az evolúciós, mind az egyedfejlődés során, ezért ezeknek van a „legegyszerűbb” nevük (egy szóból állnak). Az alapkategória tagjai (fehér, fekete, vörös, sárga, kék stb.) között nem éles a határvonal, vagyis nehéz eldönteni, hol van a sárga és a zöld, vagy a zöld és a kék határa. (A fő színkategóriák elnevezései az alapszínnevek, ezekről a következő fejezetekben lesz szó.)

A szín (mint fogalom) későbbi fejlemény, az alapszínek fölérendelt kategóriája, tulajdonképpen a fehér, fekete, piros, sárga, zöld, kék stb. gyűjtőfogalma (általánosítása, „közös minősége”). A „legszínesebb szín”, vagyis a szín fogalom prototípusa a vörös, az evolúció során ennek volt a legnagyobb jelentősége számunkra, és (a fehér-fekete után) a kromatikus színek közül minden nyelvben ez jelenik meg először.
(A szín fogalom ugyanakkor önálló alapkategória az anyag felületi minőségei között: szín, textúra, fényesség, átlátszóság stb., ill. a számítógépes grafika és szöveg paraméterei között.)

Az alárendelt kategória az egyes alapszínek árnyalatait foglalja magában: pl. a zöld (alapkategória) alárendelt kategóriái a világoszöld, sötétzöld, fűzöld, smaragdzöld, békazöld, oliv, khaki stb. Mindezek között a „legzöldebb zöld” a fűzöld, és általában a növények zöldje (mert ezt látjuk leggyakrabban), ez a prototipikus zöld.


Kultúra és technika

Színkategóriáink kialakulása nemcsak színérzékelésünkkel van összefüggésben, hanem a színes technikák fejlődésével is, vagyis kulturálisan meghatározott. A technika jelentőségére lehet következtetni abból, hogy sok nyelvben a kék és a bíbor színtartományoknak nincsenek külön kategóriái, illetve később alakultak ki, mint pl. a piros vagy a sárga.

A kék és bíbor viszonylag ritka a természetben. A tipikusan kék dolog az égbolt, ami anyagtalan és elérhetetlen, ősünk ezt csak szemlélte, „felhasználni” nem tudta, csak később és szimbolikusan, a vallásaiban. A piros, sárga, fehér, fekete mindennapi tapasztalat, számos tárgy, anyag és élelmiszer tulajdonsága, könnyű ilyen festőanyagot készíteni (ld. a kb. 80.000 éves vörös okker-maradványt vagy a 20.000 éves barlangrajzokat). Kék és bíbor festéket viszont csak későn, mintegy 4-5 ezer évvel ezelőtt, a fejlett civilizációkban sikerült előállítani.


Érzékelés és megnevezés
A színérzékelés analóg természetű (3D folytonos), a megnevezések rendszere azonban nem lehet analóg, hanem színtartományokhoz kötött, és valójában e tartományoknak (kategóriáknak) van neve. Minden tartomány több-kevesebb különböző színárnyalatot foglal magában. A színtartományok száma, kiterjedése, elhelyezkedése az analóg színtérben koronként, kultúránként, nyelvenként, sőt szakmánként és egyénenként – eltérő lehet.

Egy színnév létrejöttét megelőzi egy új színtartomány (színkategória) elkülönülése az érzékelésben és a kognitív rendszerekben, amihez azután kapcsolódik valamely név. Ilyen lehetett a narancs színkategóriánk, mely a vörös és sárga színtartományok között alakult ki, „elragadva” a vörös-sárga határán lévő színeket. E színkategória régi magyar neve veressárga volt, majd –idegen nyelvi hatásra– végül a narancs szó kapcsolódott hozzá.

Hangsúlyozni kell, hogy a normális-színlátó ember nagyságrendekkel több színárnyalatot tud vizuálisan megkülönböztetni mint megnevezni, és téves az a nézet, miszerint az ember csak azt a színt érzékeli, amit meg is nevez! Igaz, hogy amely színt megnevezi, az már kiemelkedik számára a színek sokaságából.

2.4. A színek nyelvi reprezentációja
Alapszínnevek
A színszókészletünk rétegei
A színpercepció és a színnév közötti
jelentésviszonyok
A színnévhasználat néhány aspektusa

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Bíró:
A hasonlítást kifejező melléknévi összetételek jelentéstana a magyarban

Gósy:
Pszicholingvisztika

Hardin – Maffi (ed.):
Color Categories in Thought and Language

Kandinszkij:
A szellemiség a művészetben

Kicsi:
A prototípus-szemantikáról

Sekuler – Blake:
Észlelés

A színek nyelvi reprezentációja
« Színes szöveg olvasása
Alapszínnevek »
143.
Nem kereskedelmi oldal    |   Non-commercial website
Erről a weboldalról  |  Tartalom (Site map)  |  Magamról  |  Jogi nyilatkozat  |  Email  | 
Utolsó tartalmi frissülés: 2015.06.30.