A színeket mind ez idáig „önmagukban”
néztük vagy legfeljebb két-három árnyalatot
együtt, pedig soha nem elszigetelten látjuk őket.
Egyetlen színnek –ha egyáltalán el
tudnánk különíteni a környezetétől,–
nincs esztétikai értéke, nem „szép”
és nem „csúnya”.
Esztétikai megközelítésben a színek
együttese és kölcsön- hatása érdekes számunkra. A színek együttese
–a színelemek és elrendezésük–
hordozza az esztétikai minőséget, ez ragadja
meg a nézőt és teszi képessé
összetett üzenet közvetítésére.
A színek együttese más és több,
mint elemeik halmaza. A Gestalt-pszichológia
megállapításai a színekre is érvényesek:
mint minden vizuális tartalmat, a színeket is
„egyben látjuk”, látómezőnk
teljes tartalma egyszerre kelt vizuális benyomást.
Függetlenül attól, hogy tervezője figyelembe
vett-e esztétikai szempontokat, a szín mindig
„önmagától” hívja elő
a néző esztétikai értékítéletét.
Bármilyen funkciót szánunk is a színnek,
az esztétikai ítélet tárgya lesz.
Az esztétikai mérlegelés a „tetszés
– nem tetszés” pólusai között,
összefügg a színek pszichológiai hatásával
és szimbolikus tartalmával is.
Az esztétikai minőség az egész színkommunikációs
folyamatot befolyásolja: erősítheti, de el
is ronthatja.
Szubjektív és társadalmi
A „szépnek” tartott forma és szín,
–a vizuális esztétikum–, mélyen beágyazott a kultúrába és
a kor konvencióiba. A szín három
alapfunkciója közül az esztétikai függ
leginkább a kortól és kultúrától.
Az esztétikus megjelenésű kép vagy
tárgy összhangban van saját kora eszméivel,
stílusával, anyagaival, és nem utolsó
sorban az uralkodó technológiákkal, vagyis
kifejezi a kort, nemcsak szimbolikus, vizuális, de materiális
értelemben is. (Bálványos
1998)
Amellett, hogy mélyen beágyazott a kultúrába,
az esztétikumnak szubjektív és társadalmi vetülete is van: kellemes benyomást kelt a szemlélőben,
örömforrás a számára, így
közvetve biztonságérzetet kelt benne. Az
esztétikai értékek közötti választás
és eligazodás, –az ízlés–
összefüggést mutat az egyén szocializációjával,
társadalmi státuszával és identitásával,
az esztétikai ítélet tudatosítása
pedig erősíti értékrendszerét.
T.A. Sebeok zooszemiotikai kutatásai
szerint az állatvilágban is vannak példák
„szépségen alapuló” választásra.
Az élőlények „... olyan élményeket
keresnek, melyek segítségével megtanulják
osztályozni a körülvevő világ tárgyait.
A természetben és a művészetben azok
a struktúrák 'szépek', amelyek
elősegítik az osztályozás feladatát
azzal, hogy informatívan és könnyebben megragadható
módon mutatnak adalékokat a dolgok közötti
rendszerbeli viszonyokról ... A hatékony osztályozás
képessége fontos a túlélés
szempontjából ... Ha így van, az osztályozási
eljárások úgy fejlődtek ki, hogy öröm
forrásaivá váltak az élőlény
számára...”
(Sebeok 1983:58; Zoosemiotics)
„Tetszetősség”
A kísérleti esztétika meghatározása
szerint a tetszetősség mértéke két
pólus, a kellemes és az érdekes között helyezkedik el, mely a színek együttesére
is érvényes:
• Kellemes:
áttekinthető,
ismerős, statikus, szimmetrikus
• Érdekes:
bonyolult, dinamikus, szabálytalan,
újszerű, aszimmetrikus
(Crozier 2001:59)
A szín hagyományosan a szépség tartozéka, a „szép és kellemes”
látvány pedig mindig meggyőzőbb, és
(általában) erősebben megragadja a figyelmet.
Korábban részleteztük, hogy a tárgyak
világában a dísz
és a szín többnyire összefonódik.
A képzőművészetben (néhány
műfaj kivételével) a színnek mindig
is kitüntetett szerepe volt a kifejezésben és
az esztétikai minőség létrejöttében.
Az impresszionistákkal induló modern festészetben,
majd a 20.század művészetében és
vizuális kísérleteiben a színeknek
kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a festők.
A művészettörténetben most először
fontosabb lett a szín, mint a képen elmesélt
történet, – a vizualitás és
a szín végre elkezdett emancipálódni.
A színkommunikáció egyik feladata a megfelelő
és kifejező színhangulat, karakteres színstílus kialakítása, e cél több úton
is megközelíthető: a vizuális–intuitív,
a harmóniaszerkesztés vagy a stílusvariációk oldaláról. Az intuitív módszert
vizuális képzettség, kreativitás,
és sok-sok gyakorlat birtokában érdemes
alkalmazni. Egyéni ötlet, alkotói tudatosság
szükséges hozzá, de a folyamatos kontroll
és teszt sohasem nélkülözhető.
A harmónia- és kompozíciós szerkesztéshez,
és a színstílus változataihoz az
alábbi fejezetek próbálnak támpontot
adni.
|
Felhasznált és ajánlott
irodalom:
Bálványos:
Esztétikai-művészeti ismeretek, nevelés,
9.p.
Crozier:
Pszichológia és design
Eco:
A szépség törénete
Király:
Általános színtan és látáselmélet,
206.p.
Moholy-Nagy:
Látás mozgásban
Sebeok:
A művészetek előzményei
Zoosemiotics – Wikipedia
***
Irodalom, nyomtatott (P)
Irodalom,
elektronikus (E)
|
