Színérzékelésünk analóg-természetű,
vagyis sehol sincs éles határ, minden színárnyalat
átmenet a többi között, és a színekből
mérhetetlen sokat tudunk megkülönböztetni.
Az ehhez képest igen kis számú színnév
viszont szelektív, fragmentált és csak
nagyon korlátozottan tudja a szín lényegét,
a vizuális élményt kifejezni.
(Arnheim 1979:379; Gage 2006:133)
Egy
színt valójában csak vizuális
megjelenítésével lehet azonosítani |
(Paterson 2003:1)
Színjelentés – vizuális
meghatározás
A színérzékelés és a színnév
viszonya aszimmetrikus – ezért hasznos lehet a színjelentés fogalmának bevezetése a színnevekkel (mint
lexémákkal) kapcsolatban. A színjelentés fogalmát itt a színnevekkel összefüggésben
használom, nincs köze a színasszociációk,
színszimbólumok, színkódok jelentéséhez.
Ez utóbbi esetekben egy adott szín jelent valamit
(pl. zöld: „természetvédelem”;
zöld lámpa: „szabad az út”), míg
a színnév színjelentése vizuális
tartalom: amit hordozhat egy színminta, színes
anyagminta, festék, egy fotó az adott színű
tárgyról, stb. A nyelvi (metaforikus) leírás
sem helyettesíti a vizuális tartalmat: az „olyan zöld, mint a fű” érthető annak,
aki már látott füvet, de az „olyan barna,
mint a caput mortuum” – értelmezhetetlen.
zöld |
|
jelölő |
jelölt |
színlexéma |
színjelentés |
nyelvi
kategória |
vizuális
kategória |
A „zöld” lexéma egyik színjelentése
a fenti ábrán látható szín.
A színjelentés meghatározásának
egyéb lehetőségei
A színnév színjelentésének
meghatározását nemcsak vizuális,
hanem geometriai, fizikai módszerekkel is végezhetnénk,
a színparamétereket három dimenzióban
ábrázoljuk, pl.: hullámhosszal, színmérési
adatokkal, színrendszerek koordinátáival,
színösszetevők arányával, festékrendszerek
kódszámaival stb. E módszerek azonban nem
„élményszerűek” (nem érzékeltetik
a színt), és nem „életszerűek”,
mert túlságosan pontos adatokkal dolgoznak, amitől
a nyelvi színjelentés távol áll,
hiszen a színnév mindig egy elmosódott
szélű, kisebb-nagyobb színtartományt
jelöl.
A vizuális meghatározás technikai nehézségei:
– számítógépen a szín
megjelenése függ a monitor típusától,
színbeállításától,
egyéb tényezőktől – ez gépenként
eltéréseket mutat
– nyomtatásban nem jeleníthetőek meg
a fényszínek, a szín idővel kifakulhat
vagy módosulhat a papír lapjain, a színes
nyomtatás költséges
– kézzel festett színminta csak kis szériában
készülhet, és a festékfajtától
függően idővel ez is kopik, fakul
– a legtelítettebb színeket festékkel
nem, csak színes fénnyel lehet előállítani.
» Színterjedelem
Szemantikai megközelítés
Szemantika: a jelentéssel foglalkozó
tudományág. A jelentésen azt a viszonyt
értjük, amely egy jelölő és
egy jelölt dolog között fennáll.
A színnevek szemantikai mezőt alkotnak, ahogy pl.
a „gyümölcsök” megnevezésére
szolgáló különböző lexémák
is (gyümölcsök: alma, körte, szilva, mangó
stb.).
(Crystal 2003:132; Kicsi 2007; Vass)
Ha beszélhetünk színjelentésről,
akkor megkísérelhetjük alkalmazni rá
a szemantika néhány kategóriáját.
Ellentétes értelem (antonímia):
„ellentétes jelentésű” lexémák, fokozatos antonimák: világos–sötét színek, telített–telítetlen színek, hideg–meleg színek stb. A két végpont között fokozatos átmenet képezhető.
Összeférhetetlenség (inkompatibilitás):
ugyanabba a fölérendelt kategóriába
tartozó, de egymást kölcsönösen
kizáró lexémák, mint az inverz és
a komplementer színek: fekete ↔ fehér, vörös ↔ türkizzöld, sárga ↔ lila, stb. Nincsen olyan
színérzet ami egyszerre fehér és
fekete, egyszerre vörös és türkizzöld
– e színpárok keverékei szürkék
(vagy a technikától függően más
semleges színek), amiben nem érzékeljük
a vöröset és türkizzöldet. Ugyanezért
nincs (vizuális) értelme az alábbi színneveknek
sem:
*feketésfehér, *sárgáslila, *zöldesbíbor.
A nem-ellentétes színpárok nem összeférhetetlenek:
lehet egy szín egyszerre fehér és vörös (rózsaszín), fekete és vörös (barna), vörös és sárga (narancs), vörös és lila (bíbor) stb. A
szomszédos színek közötti átmeneteket
így fejezzük ki: kékeslila, liláskék,
narancspiros, zöldesfekete, szürkésbarna, sárgásdrapp stb.
Azonos alakúság (homonímia):
két vagy több lexémának ugyanaz az
alakja: pl. ár, vár, légy, de jelentésük
teljesen más. Színnevek között ritka
a homonímia, de előfordul: a sárga régies
alakja a sár, ma egészen mást jelent.
A sárarany tulajdonképpen sárga
arany, a szónak (valószínűleg)
nincs köze az ázott talajhoz. A szöghaj, eredetileg (világos- vagy gesztenye-) barna hajat jelentett,
ma viszont egyenes szálú haj értelemben
használják, a vasszögre, mint tárgyra
gondolva. A szög számos régi lószínnévben
is előfordult.
Többjelentésű színnevek
(poliszémák)
Nincs –nem lehet– „minden” színárnyalatnak
saját neve. Nem is tudjuk, mennyi a „minden”,
de milliós nagyságrendű, ennyi színnevet
pedig ha kitalálnánk sem tudnánk használni.
Tipikusan és magától értetődően
poliszémek az alapszínnevek: a vörös,
kék, zöld, szürke stb. számtalan
különböző árnyalatot jelenthet. Az
alapszínnevek között a fehérnek és feketének van a legkevesebb színjelentése,
de ezeknek is néhány jól megkülönböztethető
árnyalata van.
Az összetett színnevek közötti poliszémek
jellemzően földrajzi előtagot viselnek, mert
egyes kultúrákból, földrajzi régiókból
különféle alapanyagok és festéktechnológiák
terjedtek el. A római vörös négy
vagy öt különböző vöröset
jelenthet, a spanyolvörös is legalább
hármat. Az indigó (indiai kék) jelentheti
a farmernadrág indigóval festett kék színét
és a másolópapír sötétliláját
is, de e két szín érzékelésünk
szerint teljesen különböző. Ilyenkor csak
egy színes kép vagy a nyelvi kontextus segíthet
a színjelentés megfejtésében. További
poliszém színnevek: örménykék,
szászkék, perzsasárga stb., mind 2-4
árnyalatot jelent.
Színnév-poliszéma – spanyolvörös |
|
|
|
Pecsét:
spanyol
cinóberrel színezett viasz |
Dél-amerikai
kármin,
a spanyolok kereskedtek vele |
Vörösokker
Andalúziából |
Egy
színnév – több színárnyalat |
Kép
forrás:
1. http://galleryhip.com/certificate-seal-images.html
2. http://www.polyvore.com/laspar_a%C3%A9rocolor_poudre_pigments_
colorants/thing?id=2124410
3. http://shop.kremerpigments.com/en/pigments/red-ochre--from-
andalusia-11274:.html |
Vizuális szinonimák
Ugyanakkor nem tartozik minden színnévhez jól
meg- különböztethető szín, egy árnyalatnak
több neve is lehet. Ezek a színnevek lényegében
„vizuális szinonimák”, és számos
dologtól függ, hogy a beszélő éppen
melyiket használja: saját szókincsének
terjedelmétől, kontextustól, a színhordó
anyagtól, tárgytól és technikától,
sőt pillanatnyi hangulatától is.
A magyarban legsajátosabb szinonimák a vörös
és piros, mindkettő alapszínnévnek
számít, vizuális jelentésük
szinte azonos, és sokszor valóban szinonimaként
használjuk a két szót: pl. meggyvörös–meggypiros,
vérvörös–vérpiros, téglavörös–téglapiros,
tűzvörös–tűzpiros stb.
A szókapcsolatok egy részében a vörös-piros
felcserélése stílusbeli változást
okoz: vörös haj (természetes) – piros haj (festett); piros orr (bohócé,
kisgyereké) – vörös orr (részeg
emberé); piros arc (egészséges fiatalé)
– vörös arc (dühös emberé).
Más színnevekben nem (csak elvétve) cserélődik
fel a két színnév.
A pipacspiros percepcionálisan azonos a skarlát és a cinóber színnel, azonban a pipacspiros köznyelvi szó, a skarlát régies, és egy textilfestési technológiát
takar, a cinóber pedig egy ásványi
eredetű pigment. E három színnevet nem (vagy
csak elvétve, pl. az irodalmi nyelvben) használják
szinonimaként – jóllehet vizuálisan
azok. Vagyis nem a vizuális tartalomtól, hanem
a kontextustól, a színes tárgytól
függ a névválasztás.
Vizuális szinonimák |
|
|
|
Pipacspiros |
Skarlát |
Cinóber |
Több
színnév – egy szín |
Kép
forrás:
1. http://www.angelfire.com/pro/realm/PoisonOPR.html
2. https://www.pinterest.com/georgedavies/uniform/
3. http://www.la-ram.rs/shop/pigment-cinober-40-gr-p-862.html |
Ugyancsak „vizuális szinonimák” a porosz-,
a berlini és a párizsi kék, mert ugyanazt
a színt és festéktechnológiát
jelentik. Az első modern (vegyészek által
előállított) festék a 18.században
Berlinből indulva terjedt el az európai művészvilágban.
A berlini- és poroszkék név
inkább Franciaországban ismert, a párizsi
kék pedig német nyelvterületen, a magyar
szakirodalomban mind a három név előfordul.
Ugyanennek a pigmentnek egyébként van még
néhány névváltozata: milori kék,
vaskék, vas-cián-kék – ezek mind
„vizuális szinonimák”.
(Wehlte 2004:168; West FitzHugh 1997:191)
Porosz-,
berlini vagy párizsi kék |
|
Több
színnév – egy pigment |
Határozott színjelentés
nélküli színnevek
Néhány színnévnek nincs határozott
színjelentése, így színmeghatározásra
sem alkalmasak, csak a nyelvben léteznek: ilyenek a színcsúfnevek.
Legismertebbek: hupikék, jajvörös, tulipiros,
bugyirózsaszín, libafoszöld, bilikék stb. A hupi-, tuli-, jaj- és hasonló előtagok
tulajdonképpen árnyalatjelző funkcióban
szerepelnek.
Például a hupikék* bármilyen
kék lehet, ami nem tetszik a beszélőnek és
ki akarja gúnyolni, de egy színrendszerben nem
lehetne azonosítani a hupikék tipikus árnyalatát,
míg a sötétkéket vagy a búzavirágkéket könnyen megtaláljuk
bármely színatlaszban.
A hupi- előtag a megver jelentésű hupál igéből
származik, a hupikék a verés után
keletkező kék-zöld-lila foltok a testen. Erre
utal a tréfás szólás: „szabtak
neki hupikék nadrágot jajveres posztóból”,
ugyanis a jajvörös és tulipiros is a veréssel függ össze. E színneveknek
eredetileg volt vagy lehetett valós színjelentésük,
de mára teljesen feledésbe merültek. (Mátray
1910:37; Bartha 1937:71)
Konvenciók
Ugyanaz a színnév többé-kevésbé
különböző árnyalatokra is vonatkozik,
hiszen a vele jelölt színtartománynak soha
nem éles a határa. Nagyon sok árnyalatot
nevezünk fehérnek, ami valójában
világosszürke vagy világossárga, és
messze van az „igazi”, a „tiszta” fehértől.
Az égszínkék egy meghatározott
kéket jelent, de tudjuk, hogy az ég színe
a kékesfehértől a sötétkékig
(éjkék) igen sokféle kék
lehet. A fehér vagy az égszínkék színnév csak a konvenció alapján
jelenti amit jelent, feltételezzük, hogy mindenki
ugyanazt érti rajta, és eltekintünk a számos
kivételtől.
Konvenciókhoz kötött nyelvünkben a vörös és piros színnév használata
is, sokkal inkább függ a nyelvi közmegegyezéstől,
mint a vizuálisan érzékelhető színárnyalattól.
» Vörös
és piros
Konvencióként mondjuk a répára és
barackra, hogy sárga, holott ezek színe
narancs. Amikor e növények bekerültek táplálékaink
közé és ezzel nevet kaptak, a kényes
délszaki narancs gyümölcs még csak a
főúri kertekben volt ismert, és –ami
szempontunkból fontosabb–, a narancs színkategória
még nem önállósult. Konvenció
a fehér szőlő és fehérbor név, egy korábbi nyelvhasználat maradványa,
ahol a világos, világossárga anyagokat
is fehérnek nevezték. A „fehér
ember” bőrének színe halvány
narancs, az afrikai „feketéé”
sötétbarna – itt sem felelnek meg a színelnevezések
a valódi vizuális tartalomnak.
A színjelentés változásai
az időben
Az alapszínnevek száma nagyon lassan, de növekedhet,
elméletileg nem zárható ki a csökkenés
(eltűnés, összeolvadás) sem, de erre
vonatkozó adatom nincs. Az alapszínnevek jelentése
azonban (szintén nagyon lassan, de) bizonyosan változik
az időben.
Az alapszínnevek számának növekedése
a szomszédos alapszínnevek jelentésének
szűkülésével jár. Ez akkor következik
be, amikor két meglévő színkategória
közé beékelődik egy új, ami a
határok melletti színeket fogja össze, „megcsonkítva”
az eredeti alapszínek tartományát. Így
alakult ki a narancs kategória a vörös–sárga között, vagy a bíbor és a lila a vörös–kék között. Egy
új alapszínnév ugyanis nem egy vadonatúj
színtartomány felbukkanását jelenti,
hanem a meglévő színtartományok finomabb, részletesebb
megnevezését teszi lehetővé.
• A vörös/piros, mint az „első számú
szín”
– először minden kromatikus színt magában
foglalt és a színességet jelentette,
(sőt a szépet és a díszítettet is);
– majd csak a meleg színeket (amiket ma sárgának, narancsnak,
bíbornak, barnának nevezünk);
– később elkülönült a sárga,
– majd a bíbor és a narancs is „levált” a vörösről,
– mára a barna és a rózsaszín további mezőket „szakított ki”
a vörös tartományából.
• A kék és zöld színtartomány
– sokáig a fekete fogalma alá tartozott;
– majd önálló, de ugyanaz a szó
volt rájuk használatban (az angol szaknyelvben:
„grue”).
– A magyarban a kék jelentett zöldet is,
– később a két színkategória
kettévált, ez a mai állapot.
– (Hipotézisem szerint a kék és zöld között is elképzelhető
a jövőben egy beékelődő
új kategória, amit talán türkiznek fognak nevezni.)
• Élénk „jelentés-mozgások”
figyelhetők meg a rózsaszín esetében,
mely nyelvi alakja miatt amúgy nem egyértelműen
alapszínnév a magyarban.
– A szó eredetileg (a nyelvújítás,
19.sz. előtt) a piros színre vonatkozott.
– Később (19-20.sz.) világos tónusú,
fehérrel kevert piros, bíbor, narancs árnyalatokat (mai állapot).
– Megfigyelésem szerint az utóbbi időben,
és inkább a fiatalok, az élénk bíbort
nevezik rózsaszínnek.
Míg az alapszínnevek jelentése csak ritkán
és nagyon lassan változik, a színszókészlet
egyéb elemei annál dinamikusabban.
• Egyes színnevek idővel feledésbe merülnek.
Először csak a színjelentésük bizonytalanodik
el (pl. rőt: sejtjük, hogy valamilyen vörös,
de milyen?), majd a szó is eltűnik a köznyelvből,
csak régi szövegekben marad nyoma (publikánszín,
grispánszín, szederjes).
(Mátray 1910:51; Bartha 1937:31)
Szinte bizonyosan erre a sorsra jut az elavult technológiához
kötődő színnév, ha az adott színtartományra
van más elnevezés is a nyelvben, ilyen a (már
alig használt) karmazsin, skarlát. Érdekes
a bíbor esete: a bíborfestés eredeti
technológiája már réges-rég
elavult, a magyarban nem köznyelvi, inkább szakmai
és műveltségi szónak számít,
de a bíbor színkategóriára
nem alakult ki más, általánosan elfogadott
alapszínnév. (A bíbor ugyanis nemcsak egy
szín a sok között, hanem színkategória,
egy színcsalád neve!)
• „Jelentés-vándorlás”: a kelme,
a ruha és a szín neve olykor, –sok évszázados
folyamatban– jelentést válthat, mint az a skarlát, bársony és bíbor szavak esetében kimutatható.
A skarlát eredetileg luxusminőségű
ruha neve volt, többféle színű lehetett,
de mindig élénk árnyalatú és
drága textil, mert élénk színt előállítani
nehéz volt, és csak az értékes
kelmét festették. Később az élénkpiros
neve lett, ma is használjuk így, de a köznyelvben
elsősorban a fertőző betegséget értjük
rajta. A bársony korábban drága
vörös kelme volt (talán bíbor, talán
karmazsin), ma bármilyen színű lehet. A bíbor tengeri puhatestűeket feldolgozó festési
technológia neve, csigafajtától és
egyéb tényezőktől függően
többféle színű lehetett a kék
és vörös között, ma pedig a lilásvörös
neve. Apor Péter (1987:111)
többször említi a fekete bíbort
valamilyen szövetfajta, gyászruha értelemben.
A bíbor a magyar népviseletben ruhadarab (díszes főkötő) és finom, fátyolszerű
fehér vászon neve is. (Malonyay,
IV.)
• Az angolban a pink nem mindig jelentett (csak) rózsaszínt,
hanem a különféle bogyókból nyert
szerves festékeket is így nevezték: yellow
pink, green pink, brown pink. E festékeknek földrajzi
neveket is adtak: italian pink, dutch pink, ez
utóbbi sárga színű volt. (When
Pink Was a Yellow Color)
„Színvak görögök”
Érdemes kitérni egy tudománytörténeti
érdekességre. William E.
Gladstone (angol politikus és műkedvelő
kutató) 1858-ban írt tanulmányában
meglepetését fejezte ki, mert Homérosz eposzaiban nem szerepel kék színnév,
és egyéb színelnevezési furcsaságokat
is lelt, pl. a tengert borszínűnek nevezte
az ókori szerző. Gladstone mindebből arra következtetett, hogy a Homérosz korában (i.e. 7-8. század) élt görögök
nem látták a kéket, sőt, színvakok
lehettek!
(Studies on Homer and the Homeric Age)
Az elmélet megosztotta a 19.századi tudósokat,
voltak akik elfogadták, mások cáfolták,
a 20.század elején azonban már elvetették.
Az elméletet később ugyan „felmelegítették”
más magyarázattal ellátva, de mai tudásunk
szerint a „színvakság” teória
tarthatatlan, több ok miatt is. Az élőlények
színlátó képessége kb. 40
millió éve alakult ki – hogyan maradtak volna
ki a görögök? Utólag vesztették
volna el? A Hering-féle ellenszín-elmélet szerint a kék és sárga színérzet
agyi feldolgozása ugyanabban a csatornában zajlik,
ha valaki nem látja a kéket, akkor a sárgát
sem láthatja jól. Homérosz kortársai, az egyiptomi mesterek ragyogó kék
zománcokat, pigmenteket állítottak elő
– ők látták a kéket és
nyilván meg is nevezték, stb.
A Berlin-Kay féle kutatások
óta tudjuk, hogy a kék színfogalom
csak később alakult ki mint a fehér, fekete és vörös. A későbbi (hellenisztikus)
görög nyelvben már volt szó a sötétebb
és a világosabb kékre (kyanos, glaukos).
(Mátray 1910:17; Leeuwen
2011:43)
Homérosz műveinek modern
magyar fordítását Devecseri Gábor
készítette az 1940-50-es években, és
a mai nyelvnek megfelelő színneveket használt: bíbor, kék, kékesfekete, vörös,
piros, zöld, rózsás stb. (Devecseri)
A Stroop-hatás
John R. Stroop (1897-1973) amerikai
pszichológus 1935-ben írta le a jelenséget
(Stroop-hatás): a vizsgálat
során színneveket mutatnak a kísérleti
személyeknek, a szavakat színes betűkkel
írják. A kísérleti személy
feladata a szó színének hangos kimondása.
Az első lépésben a színnév
jelentése és a szó színe megegyezik
(az alábbi táblán a helyes válaszok: barna, kék, zöld, sárga stb.)
Stroop-teszt, 1. lépés |
barna |
kék |
zöld |
sárga |
piros |
lila |
A második lépésben a színnév
jelentése és a szó betűinek színe
különbözik (az alábbi példában: kék, sárga, barna, lila stb. a helyes válasz!)
Stroop-teszt, 2. lépés |
barna |
kék |
zöld |
sárga |
piros |
lila |
Mindkét feladatnál mérik a reakcióidőt.
A kísérletek eredménye azt mutatja, hogy
egy szót elolvasva előbb annak jelentését
fogjuk fel – ezt a műveletet az agy „automatikusan”
végzi, majd a szó színének kimondása
a jelentést „felülírja”. Agyunkban interferencia lép fel a kétféle
feladat elvégzése közben: ahol a név
jelentése és színe megegyezik (1. lépés)
segíti a szín kimondását, ahol különböznek
egymástól (2. lépés) ott a reakcióidő
74%-kal megnő, de ez az érték gyakorlás
hatására csökken. (Papp
2012:78)
Ha nem színnevek, hanem más szavak vagy tárgyak
színét kell hangosan kimondani, az lényegesen
gyorsabban megy.
A felnőtt, olvasni tudó ember számára
a szövegolvasás sokkal gyakoribb, és ezért
„automatizált” feladat. A színek megnevezése
viszont figyelmet követel tőle, hiszen ilyen feladattal
ritkábban találkozik: előbb meg kell találnia
„fejében” a színkategóriát,
majd a kategóriának megfelelő szót.
A jelenség azért is különös, mert
a vizuális tulajdonságok (méret, szín,
forma, irány stb.) között a szín az
egyik leggyorsabban felfogható, ebben az esetben a verbalitás
kényszeríti más –tőle idegen–
pályára.
A színkommunikáció számára
ebből adódik a tanulság, hogy amikor gyorsan
kell színneveket kimondanunk „leszűkül”
a színszókincsünk, és csak a leggyakoribb,
legősibb szavakból választunk, pl: „Fuss
a zöld ajtóhoz!”, „Keresd a piros táblát!”,
stb. Ezért érdemes a színkódoknak,
színes piktogramoknak egyszerű és egymástól
elütő alapszíneket választani.
|
Felhasznált és ajánlott
irodalom:
Apor:
Metamorphosis Transylvaniae
Arnheim:
A vizuális élmény
Bartha:
Szókincstanulmány a magyar nyelv színelnevezéseiről
Crystal (szerk.):
A nyelv enciklopédiája
Devecseri Gábor Homérosz fordításai
Gage:
Colour in Art
Kicsi:
Szószemantika
Leeuwen:
The Language of Colour
Malonyay:
A magyar nép művészete, IV.
Mátray:
A magyar színelnevezésekről
Papp:
A magyar színnevek terminológiai elemzése
Paterson:
A Dictionary of Colour
Stroop-hatás - Wikipedia
Studies on Homer and the Homeric Age – Wikipedia
Vass László weboldala
Wehlte:
A festészet nyersanyagai és technikái
West FitzHugh:
Artists' Pigments – A Handbook of their History and Characteristics
When Pink Was a Yellow Color
***
Irodalom, nyomtatott (P)
Irodalom,
elektronikus (E)
|