A „kiszínesedés”
A magyar paraszti öltözködésben a 19.század
elejéig kevés színt használtak,
nemcsak a nagyon lassan változó hagyomány
és ízlésbeli okok miatt, hanem kicsi volt
a festékválaszték és gyengék
a színezékek is. Az otthon készített,
természetes eredetű anyagok (gyapjú, len,
kender) színe tompa: nyersfehér, szürke,
barnás. A nem-festett anyagok tört színét,
a rusztikus árnyalatokat nem nagyon kedvelte a paraszti
társadalom, mert a szegénységet, a nehéz
fizikai munkát jelképezte számukra. A természetes
festékanyagokkal elérhető színek a
piros, sárga, barna, zöld, kék voltak, ezek
is tört árnyalatban. (Gáborján
1974)
A parasztság öltözködését
a hatalom is ellenőrizte, nemcsak nálunk, hanem
Európa-szerte. Hétköznapon a silányabb
minőségű juhok gyapjából készült
szürke öltözet (szürkeposztó,
„paraszti szürke”) volt kötelező
a férfiaknak, és csak ünnepnapokon lehetett
hordani a finomabb kék posztót.
(Gáborján 2000:9)
Később a gyári termelés révén
egyre színesebb ruhák jelentek meg a falvakban
is. A 19.században a nyersfehér vászon
kifehéredett, sőt kékesfehér lett
a kékítőnek köszönhetően (a
kékítő eltünteti, „kivonja”
a természetes textilanyagból a sárgás
színt). A hófehér anyag (pl. gyolcs) a
fiatalok ünnepi viseletéhez tartozott, a kevésbé
értékes sárgás-szürkés
nyersfehéret pedig az öregek hétköznap
hordták. Lassan a piros és a többi szín
is egyre élénkebb lett, a szalagokat és
hímzőfonalakat már nagy színválasztékban
árusították, – mindez alaposan átalakította
a népi divatot. A ma ismert díszes-színes
népviselet csak a 19.század második felében
alakult ki Magyarországon. (Balassa
1979:353)
A lábbelik színe hosszú ideig nem
sokat változott, az alkalmi viselet a sárga vagy
piros csizma volt. E színek kedvelésének
eredete a török hódoltságig vezethető
vissza, akkor terjedt el a bőrkikészítés
és csizmakészítés technikája,
és sokáig a nemesi viselet jellegzetes darabja
volt. Később a csizma általánosan
fekete lett, a piros csak nagyobb ünnepeken került
elő és a fiatal lányok viseletéhez
tartozott. A „felvette a piros csizmát” szólás
a rátarti, büszke lányra vonatkozott.
A főbb színek
Népviseletünkben, –ahogy a világon szinte
mindenütt–, legkedveltebb a piros, amit gyakran
társítottak fehérrel és feketével.
Általában szerették a tiszta színeket,
a kéket és sárgát is, de ezek csak
kisebb felületen jelentek meg. Élénk zöldet
a jobb módú lányok hordtak, mert ez „városi”
színnek számított, míg a tompa zöldet
középkorú nők és a félgyászt
viselők hordták. Később jött divatba
és szintén a jómód jele volt a viola (lila) és a tüdőszín (bíboras
élénk rózsaszín), ez utóbbi
a pirosat is helyettesíthette. (Varga
2003; Hoppál 1990:41)
Piros |
|
|
Sárköz
(Tolna m.) |
Kazár
(Nógrád m.) |
Kép
forrás:
1. http://www.parokia.hu/lap/imanap/hir/mutat/5066/
2. http://mek.oszk.hu/02700/02790/html/267.html |
Tüdőszín |
|
|
Esküvői
öltözet Nógrádsipeken (színes fotók 1939-ből !) |
Kép
forrás:
http://www.sipek.hu/hun/ |
A kék a férfiak és az idős
asszonyok színe volt, és amíg ruharendeletek
írták elő, hogy mikor és mi viselhető,
a kékposztó az ünnepi férfiviselethez
tartozott. A férfiviselet a paraszti társadalomban
is konzervatívabb, lassabban követte a változásokat,
és színeiben visszafogott volt. A lányok
és fiatalasszonyok ünnepi öltözködésében
csak ritkán vagy kisebb felületen fordult elő
a kék, de akkor élénkebb árnyalatban.
A kékfestő vásznakat sokáig céhes
mesterek állították elő, az indigófestés
technológiája német és morva területekről
érkezett hozzánk a 18.században. (Domonkos
1981)
Kékfestő
vásár |
|
Különböző
sötétségi fokozatú kékfestő
ruhák és anyagok |
Kép
forrás:
http://mek.oszk.hu/02700/02790/html/267.html |
Hívő katolikus vidékeken (pl. Rábaköz)
az egyházi liturgikus színek is felbukkantak az
öltözködésben. Nagyböjt idején
lila-ezüst rózsás, lila-fekete rózsás
és különböző lila árnyalatú
selyemkendőket viseltek a csornai asszonyok. (Szalontay
1995)
A feketét sokáig nem hordták, majd
amikor a 19.században a polgárságtól
eljutott a falvakba, egy rövid időre igen divatos
lett, és a –fényes, hímzett, díszes–
fekete volt az ünnepélyes viselet. Főleg a
fiatalok hordták, még menyasszonyi ruha is volt
fekete, de gyorsan kiment a divatból és utána
már öregesnek tekintették. A menyasszonyi
ruha többnyire színes volt, a fehér mellett
elsősorban pirosat, kevesebb kéket és sárgát
használtak, de színétől függetlenül
mindig a legdíszesebb öltözék volt,
és ma is az. (Gáborján
1974:11)
Színek és díszek funkciói
A hagyományos családi munkamegosztásban
a férfi és női tevékenységek
elkülönültek, de kiegészítették
egymást, a festés és díszítés
az asszonyok feladata volt. A tárgy készítője
(fazekas, bútorasztalos) férfi, míg a kész
tárgyak díszítőfestését
a felesége végezte. Kivétel volt a szűrhímzés,
amit maga a szűcs varrt. Az öltözet készítésének
valamennyi fázisa (fonás, szövés,
szabás, varrás, hímzés, díszítés)
női munka volt.
(Fél 1969:32)
Szűrhímzés |
|
Nyersfehér bőr, piros és fekete dísz,
kevés sárgával |
Kép
forrás:
http://mek.oszk.hu/02700/02790/html/267.html |
A színek kifejezték a vallás és nemzetiség szerinti tagolódást is. A kecskeméti szűcsök a katolikusok subájára tarka színeket, pl. piros rózsát varrtak (ami Krisztus vérét jelképezi), a reformátusokéra pedig szolidabb (zöld-fekete-lila) színű díszeket. (Fél 1969:38; Gáborján 2000)
A kevés és ritkás díszítés
(nem csak a ruhán, de más tárgyakon is)
a szegénységet jelentette, a paraszti esztétika
szerint az a szép, ha a felület teljesen ki van
töltve. (Domanovszky 1981:54)
Ugyanígy a színek élénksége
is esztétikai mérce lett, Kalotaszegen a kifakult
ruhára, a színehagyott hímzésre
azt mondták: megcsúfult. (Péntek
1977:39)
Színritmus |
|
|
Ködmön
és hetési szőttes |
Kép
forrás:
1. http://www.kepeslap.com/K%F6dm%F6n_IMAGEshow.asp?imageid
=303111&userid=14015
2. http://netfolk.blog.hu/2015/07/08/hetesi_szottes_diohejban |
A díszítések egyes időszakokban és tájegységeken a szertelen versengésig fajultak. A díszítmények zsúfolttá váltak, már nem is az egyes motívumok, hanem a színes foltok ritmusa határozta meg az összhatást, legjellemzőbben a cifraszűrön, továbbá a matyó és kalocsai hímzéseken. A színritmus kedvelése az egymásra vagy egymás mellé felvett ruhadarabok színében is megnyilvánult. (Gáborján 1974:15)
Mezőkövesd és Kalocsa
E két karakteres tájegység színhatásában is határozottan különbözik egymástól: a kalocsai fehér, gyakran csipkeszerűen áttört alapon (lyukvarrás, azsúr), élénk-világos színeket használ, a viselet összhatása derűs, majdnem pasztell; a matyók élénk színeiket fekete alapanyagra (fényes fekete klottvászonra) varrták, a dekorativitás (részben) ebből az „izzó” színhatásból adódik. A ma ismert színhasználat a 19.sz. vége felé alakult ki.
Hímzések |
|
|
Kalocsai - fehér alap |
Matyó - fekete alap |
Kép
forrás:
1. https://www.pinterest.com/rumchoco/kalocsa/
2. http://www.itshungarian.com/hungarian-gifts-products-store/tablecloths/
round-table-cover-with-rich-matyo-pattern-embroidery/ |
Lengyel Györgyi szerint a matyó
stílus a szűrhímzésből fejlődött,
a kalocsai pedig a festett bútorok motívumkincséből.
A matyó hímzéshez gyapjú-, pamut-
és szűcsselyem fonalakat használtak, a kalocsaihoz
sokszínű pamutfonalakat. (Lengyel
1978:47)
A falusi közösségekben is voltak divatjelenségek,
a szomszédos falvak igyekeztek eltérni egymástól
viseletükben, és sajátos helyi díszítmények,
hímzések, színhasználati módok,
„divatok” alakultak ki, pl. a Matyóföld
(Mezőkövesd, Szentistván, Tard), vagy a Palócföld
településein.
Mezőkövesden, a 19.század közepén még fehér hímzés a század végére kiszínesedett, kialakult a tájegységre jellemző színpompás, dús motívumkincs.
A matyó viselethez fűződik a paraszti ruhadíszítés egy nevezetes „megszaladási” jelensége. A 1920-as évek elején vált szokássá az ún. ragyogók (gyári üveggyöngyök, flitterek, rézrecék, aranycsipkék stb.) varrása a ruhákra, először a jobb módúak körében, majd a szegényebb családok is követték a példát. A legények* körében is dívó díszítési kényszer alaposan megdrágította az öltözetet, súlyos gondokat okozott a falusi társadalomban, ahol elterjedt a mondás: „hadd korogjon, csak ragyogjon!”
A lassan tarthatatlanná váló helyzetben az egyház és a város értelmisége összefogott, és elrendelték a díszek összegyűjtését. 1925 februárjában Mezőkövesd főterén az emberek levagdosták ruhadíszeiket és nyilvánosan elégették: ez volt a híres „ragyogó-égetés”. Ezt követően az ezüstöt fehér-, az aranyat sárga selyemcérnával helyettesítették. (Matyók)
Matyó
lakodalmi viselet |
|
Kép
forrás:
http://www.matyovk.hu/hmezokovesd.html |
*A legények ingének ujja
hosszú és bő volt, erre széles hímzés
került, benne üveg- és fémdíszekkel,
melyek súlyossá tették a ruhadarabot. Ennek
azonban nagy hasznát vették a fiatalok, mert verekedések
alkalmával az ing ujját belülről összefogva
ütőfegyverként használhatták
a súlyos díszeket. (Matyók)
A viselet szimbolikája
Általában a nők, a fiatalok és persze
a jobb módúak öltöztek színesebben.
Az öltözködés kifejezte a közösség
tagjainak, elsősorban a nőknek az életkorát
és családi helyzetét. A szín, díszítmény,
fejviselet (párta, szalag, koszorú, kendő),
a szalagok száma és színe, a csipke, gyöngy
stb. – pontosan utalt a nők státuszára.
Legdíszesebb öltözéke az eladósorban
lévő lánynak, és annak a fiatalasszonynak
volt, aki még nem szült. (Gáborján
1974:31)
Színhasználat
életkor szerint |
|
|
Lány
díszes ruhában, gyöngyös pártában
(Kolozs megye, Erdély) |
Fiatalasszony |
Kép
forrás:
1. http://mek.oszk.hu/02700/02790/html/267.html
2. ? |
A bíbor
Népviseletünkben a fátyolszerű, selyemmel,
arannyal, gyöngyszemekkel hímzett díszes
főkötő a bíbor, más néven tekerődző, mert a fejre és nyakra tekerve
hordták, vagy a hátukra vetették. A jómódú
asszonyok az első gyermek születéséig
viselték, ezután fokozatosan csökkent a ruházat
díszessége. A bíbor főkötő,
mely valószínűleg a Balkánról került hozzánk, alapszíne
fehér, selyemhímzése színes, elsősorban
piros, és a főkötő vége egy keskeny
csíkban dúsan hímzett.
(Gáborján 1974:28; Lengyel
1978:78; Balassa 1979:383; Malonyay IV.; Bíbor)
Bíbor
főkötő és bíborvég |
|
|
Bíbor-viselet az Alföldön, az 1930-as
években.
Lent: színes, hímzett bíborvég |
Kép
forrás:
1. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-1136.html
2. ? |
A harmincadik életév után már egyre
kevesebb szalagot és pirosat hordtak, szaporodott viszont
a kék és zöld, ezeknek is a tompább
árnyalatai. Negyven felett a kék és a fehér
az öltözködés meghatározó
színe, majd egyre sötétebb lett, kék,
zöld, barna, lila végül fekete. Kalotaszegen
a fekete, kék, zöld összefoglaló neve: gyászos, temetésre a fiatalok is ilyen
színekben mentek. (Péntek
1977:38)
A régebbi korokban az öregek viseletében
a színtelenedés épp fordított irányú
volt: a szín egyre fakóbb és kevesebb lett,
végül pedig (a festetlen) nyersfehér maradt.
Színhasználat
életkor szerint |
|
|
Középkorú
asszony |
Idős
asszony |
Kép
forrás:
1. ?
2. https://www.flickr.com/groups/erdely-kepekben/pool/7898200@N05/ |
Gyász és temetés
A gyász színe sokáig és általánosan
a (nyers, festetlen) fehér volt, a félgyász
színe a kék és zöld. A fekete gyász
csak kb. 100-150 éves nálunk, de egyes helyeken
(Csököly, Somogy megye) legalább a 20.század
közepéig fennmaradt a fehér gyász
is. Halálszín a fakó sárga is, ezért
a nyersfehér vásznat olykor növényi
festékkel sárgították a gyászviselethez.
(Erdélyi 1961:189)
Fehér
gyász |
|
Csököly,
Somogy megye |
Kép
forrás:
http://somogyiertekek.hu/oroksegunk-somogyorszag-kincse/dijazottak/
csokolyi-feher-gyasz.html |
A hosszú élet végén elhunyt idős
embert feketébe és fehérbe öltöztették,
de kortól függetlenül, mindenkit a legjobb
ruhájában temettek el. A gyermek és a fiatal
ember halála azonban sosem természetes, és
ezt színekkel is kifejezik. A fiatal halott öltözete
és ravatala lehetett színes: piros (az élet,
az örök élet színe), zöld (a fiatalság
szimbóluma a zöldellő ág), ill. fehér
vagy világoskék. A házasságkötésük
előtt meghalt fiatalokat díszes menyegzői ruhájukban
temették el. A házas férfiak koporsóját
módosabb helyen meggyszín bársonnyal vonták
be. Vörös süveget tettek a harcban elesettekre.
(Apor 1987:108; Tátrai 1994:160;
Fél 1969:23).
»
Az emberi test
Szerelmi színjelek a magyar folklórban
A magyar paraszti társadalomban –kortól és
tájegységtől függően– sokféle
formája alakult ki a fiatalok közötti színüzeneteknek.
A hordozó legtöbbször a virág és
egyéb növény (alma, rozmaring), a fiatalok
maguk készítette ajándéktárgyai,
a festett tojás, az öltözet egyes elemei és
díszei voltak.
A paraszti közösségekben a nem-titkos színkódok
voltak szokásban, melyek a falu tudtára hozták,
ha egy leány már udvarlót tarthatott, táncolni
járhatott, vagyis eladósorba került. Ezekben
az üzenetekben mindig a piros dominált (pántlika,
hímzések, virágok), illetve piros alma
és egyéb piros tárgyak szerepeltek. Ugyanígy
a legény is jelezte a kalapján viselt szalagok
színével (és számával, szélességével
is), hogy udvarol-e, és mennyire elkötelezett. Egyes
ünnepek előtt a lányok bokrétát
küldtek a legényeknek, akik „nagy szeretőjük”
csokrát helyezték el előre a kalapjukon.
(Erdélyi 1961; Tátrai 1994;
Gazda 1998; Fél 1969:19; Hoppál 1990; Szerelmi
ajándék)
Népdalainkban a piros, pirosbarna, barnapiros mindig a fiatalságot, egészséget, vidámságot
jelenti. Piros a boldog és viszonzott szerelem színe.
A barna testszín (bőr, szem, haj) –akár
legényé, akár leányé–,
az egészség és életerő színjele,
ellentéte a szőke, mert az kényes,
úri, lusta, gyönge.
(Erdélyi 1961:195)
Szőkét ne végy,
mert beteges,
Pirosat se, mert részeges
...
Barnát vegyél, az lesz a jó,
Az lesz a jó ágyba való
... |
Voltak más vélemények is:
Szebb a szőke,
Mint a barna,
Mert a barna csak vadalma,
De a szőke édesalma |
A sárga szín (virág, növény,
tárgy, ruhadarab) a népdalokban a falusi erkölcs
határait túllépő érzékiség,
bujaság jele.
(Erdélyi 1961:190)
Sárga szeme van
a kukoricának
Nincsen párja az én kedves babámnak
Van is annak sárga pikét szoknyája
Körül fodros piros kis tunikája |
A sárga (viola, rózsa vagy tárgy) gyakran
negatívumot jelent: csalódást, szakítást,
hűtlenséget, „megromlott” szerelmet, „megesett”
lányt. (Erdélyi u.o.)
Elmehetsz már a
templomba
Szép híred van a faluba'
Béülhetsz az első székbe
Sárig* rojtos keszkenőbe |
(*Sárig: a sárga régies névváltozata)
Festett tojás
A tojás festetlen állapotában is ősi
szimbólum: élet- és termékenység
jelkép, de a temetési szertartásokban is
volt szerepe. A festett tojás szimbolikája még
sokrétűbb, népszokásainkban szerelmi színüzenetet is hordozott. A tojást
mindig nők festették, a megajándékozott
legények pedig a tojások számából,
mintájából és színéből
„olvashattak”. A piros tojás mindig az udvarlás
elfogadását jelezte, míg (egyes források
szerint) a sárga vagy kék az elutasítást.
A húsvéti
tojás üzenete |
|
Piros
és kék hímes tojások. Hollókő. |
Kép
forrás:
http://ilforumdellemuse.forumfree.it/?t=61093012 |
A tojás festésére régebben növényi
eredetű színezéket használtak, de
a 20.sz. elején áttértek a gyári
anilin-festékekre. Leggyakoribb szín természetesen
a piros, majd a barna (hagymahéj főzetéből),
ritkább a fekete, lila, bordó, kék, zöld,
sárga. (Györgyi 1974:11)
Az archaikus stílusú tojásfestés
egyszínű, az újabbak több színt,
de főleg ornamentális díszítést
kapnak. A főbb díszítési eljárások:
viaszírás (batik-technika), a már színes
tojásra karcolt minta, levélrátét
(berzselés), különböző anyagú
rátétek, újabban víz- vagy olajfestékkel
felvitt minták. Az „üzenetet” a szín
és a minta együtt hordozta.
A tojás- és textilfestés ugyanazokat a
festőanyagokat és eljárásokat alkalmazza:
színes lében főzték, áztatták
a színezendő tárgyat. A tojásfestésnek
ott alakult ki nagy kultúrája, ahol a közösségnek
fejlett textiltechnikája volt, mindkettő a nők
tevékenységi körébe tartozott.
(Domanovszky 1981:266; Balassa 1979:401; Monoriné 1990; Györgyi
1974;
Gazda 2008:385; Húsvéti tojás, hímes
tojás...)
»
Szerelmi színjelek
|
Felhasznált és ajánlott
irodalom:
Apor:
Metamorphosis Transylvaniae
Balassa – Ortutay:
Magyar néprajz
Bíbor
(Magyar Néprajzi Lexikon)
Domanovszky:
A magyar nép díszítőművészete
I., 125.p.
Domonkos:
A magyarországi kékfestés
Erdélyi:
Adatok a magyar népköltészet színszimbolikájához
Fél – Hofer – K.Csilléry:
A magyar népművészet
Gáborján:
Cifraszűrök
Gáborján:
Magyar népviseletek
Gazda – Haáz:
Székelyek ünneplőben
Györgyi:
A tojáshímzés díszítménykincse
Hoppál:
Tulipán és szív
Húsvéti tojás, hímes tojás,
írott tojás, piros tojás
Lengyel:
Népi kézimunkák
Magyar Néprajzi Lexikon
Malonyay:
A magyar nép művészete, I-V.
Matyók
Monoriné:
A varázserejű hímes tojás
Péntek:
A kalotaszegi népi hímzés és szókincse
Szalontay:
Szín és díszítés változása
a 19.századi csornai női viseletben.
Szerelmi ajándék
Tátrai:
Leányélet
Varga:
Mezőkövesdi matyó hímzés
***
Irodalom, nyomtatott (P)
Irodalom,
elektronikus (E)
|