Nyitóoldal   |   SZÍN  |   SZÍNKOMMUNIKÁCIÓ   |   Tartalom 
 
 
 
 
2.2.4.7.

Magyar népviseletek színei
 
 
A „kiszínesedés”

A magyar paraszti öltözködésben a 19.század elejéig kevés színt használtak, nemcsak a nagyon lassan változó hagyomány és ízlésbeli okok miatt, hanem kicsi volt a festékválaszték és gyengék a színezékek is. Az otthon készített, természetes eredetű anyagok (gyapjú, len, kender) színe tompa: nyersfehér, szürke, barnás. A nem-festett anyagok tört színét, a rusztikus árnyalatokat nem nagyon kedvelte a paraszti társadalom, mert a szegénységet, a nehéz fizikai munkát jelképezte számukra. A természetes festékanyagokkal elérhető színek a piros, sárga, barna, zöld, kék voltak, ezek is tört árnyalatban. (Gáborján 1974)

A parasztság öltözködését a hatalom is ellenőrizte, nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte. Hétköznapon a silányabb minőségű juhok gyapjából készült szürke öltözet (szürkeposztó, „paraszti szürke”) volt kötelező a férfiaknak, és csak ünnepnapokon lehetett hordani a finomabb kék posztót.
(Gáborján 2000:9)

Később a gyári termelés révén egyre színesebb ruhák jelentek meg a falvakban is. A 19.században a nyersfehér vászon kifehéredett, sőt kékesfehér lett a kékítőnek köszönhetően (a kékítő eltünteti, „kivonja” a természetes textilanyagból a sárgás színt). A hófehér anyag (pl. gyolcs) a fiatalok ünnepi viseletéhez tartozott, a kevésbé értékes sárgás-szürkés nyersfehéret pedig az öregek hétköznap hordták. Lassan a piros és a többi szín is egyre élénkebb lett, a szalagokat és hímzőfonalakat már nagy színválasztékban árusították, – mindez alaposan átalakította a népi divatot. A ma ismert díszes-színes népviselet csak a 19.század második felében alakult ki Magyarországon. (Balassa 1979:353)

A lábbelik színe hosszú ideig nem sokat változott, az alkalmi viselet a sárga vagy piros csizma volt. E színek kedvelésének eredete a török hódoltságig vezethető vissza, akkor terjedt el a bőrkikészítés és csizmakészítés technikája, és sokáig a nemesi viselet jellegzetes darabja volt. Később a csizma általánosan fekete lett, a piros csak nagyobb ünnepeken került elő és a fiatal lányok viseletéhez tartozott. A „felvette a piros csizmát” szólás a rátarti, büszke lányra vonatkozott.


A főbb színek

Népviseletünkben, –ahogy a világon szinte mindenütt–, legkedveltebb a piros, amit gyakran társítottak fehérrel és feketével. Általában szerették a tiszta színeket, a kéket és sárgát is, de ezek csak kisebb felületen jelentek meg. Élénk zöldet a jobb módú lányok hordtak, mert ez „városi” színnek számított, míg a tompa zöldet középkorú nők és a félgyászt viselők hordták. Később jött divatba és szintén a jómód jele volt a viola (lila) és a tüdőszín (bíboras élénk rózsaszín), ez utóbbi a pirosat is helyettesíthette. (Varga 2003; Hoppál 1990:41)

Piros
Sárköz (Tolna m.) Kazár (Nógrád m.)
Kép forrás:
1. http://www.parokia.hu/lap/imanap/hir/mutat/5066/
2. http://mek.oszk.hu/02700/02790/html/267.html

Tüdőszín
Esküvői öltözet Nógrádsipeken (színes fotók 1939-ből !)
Kép forrás:
http://www.sipek.hu/hun/


A kék a férfiak és az idős asszonyok színe volt, és amíg ruharendeletek írták elő, hogy mikor és mi viselhető, a kékposztó az ünnepi férfiviselethez tartozott. A férfiviselet a paraszti társadalomban is konzervatívabb, lassabban követte a változásokat, és színeiben visszafogott volt. A lányok és fiatalasszonyok ünnepi öltözködésében csak ritkán vagy kisebb felületen fordult elő a kék, de akkor élénkebb árnyalatban.

A kékfestő vásznakat sokáig céhes mesterek állították elő, az indigófestés technológiája német és morva területekről érkezett hozzánk a 18.században. (Domonkos 1981)

Kékfestő vásár
Különböző sötétségi fokozatú kékfestő ruhák és anyagok
Kép forrás:
http://mek.oszk.hu/02700/02790/html/267.html


Hívő katolikus vidékeken (pl. Rábaköz) az egyházi liturgikus színek is felbukkantak az öltözködésben. Nagyböjt idején lila-ezüst rózsás, lila-fekete rózsás és különböző lila árnyalatú selyemkendőket viseltek a csornai asszonyok. (Szalontay 1995)

A feketét sokáig nem hordták, majd amikor a 19.században a polgárságtól eljutott a falvakba, egy rövid időre igen divatos lett, és a –fényes, hímzett, díszes– fekete volt az ünnepélyes viselet. Főleg a fiatalok hordták, még menyasszonyi ruha is volt fekete, de gyorsan kiment a divatból és utána már öregesnek tekintették. A menyasszonyi ruha többnyire színes volt, a fehér mellett elsősorban pirosat, kevesebb kéket és sárgát használtak, de színétől függetlenül mindig a legdíszesebb öltözék volt, és ma is az. (Gáborján 1974:11)


Színek és díszek funkciói

A hagyományos családi munkamegosztásban a férfi és női tevékenységek elkülönültek, de kiegészítették egymást, a festés és díszítés az asszonyok feladata volt. A tárgy készítője (fazekas, bútorasztalos) férfi, míg a kész tárgyak díszítőfestését a felesége végezte. Kivétel volt a szűrhímzés, amit maga a szűcs varrt. Az öltözet készítésének valamennyi fázisa (fonás, szövés, szabás, varrás, hímzés, díszítés) női munka volt.
(Fél 1969:32)

Szűrhímzés
Nyersfehér bőr, piros és fekete dísz, kevés sárgával
Kép forrás:
http://mek.oszk.hu/02700/02790/html/267.html


A színek kifejezték a vallás és nemzetiség szerinti tagolódást is. A kecskeméti szűcsök a katolikusok subájára tarka színeket, pl. piros rózsát varrtak (ami Krisztus vérét jelképezi), a reformátusokéra pedig szolidabb (zöld-fekete-lila) színű díszeket. (Fél 1969:38; Gáborján 2000)

A kevés és ritkás díszítés (nem csak a ruhán, de más tárgyakon is) a szegénységet jelentette, a paraszti esztétika szerint az a szép, ha a felület teljesen ki van töltve. (Domanovszky 1981:54)
Ugyanígy a színek élénksége is esztétikai mérce lett, Kalotaszegen a kifakult ruhára, a színehagyott hímzésre azt mondták: megcsúfult. (Péntek 1977:39)

Színritmus
Ködmön és hetési szőttes
Kép forrás:
1. http://www.kepeslap.com/K%F6dm%F6n_IMAGEshow.asp?imageid
=303111&userid=14015
2. http://netfolk.blog.hu/2015/07/08/hetesi_szottes_diohejban

A díszítések egyes időszakokban és tájegységeken a szertelen versengésig fajultak. A díszítmények zsúfolttá váltak, már nem is az egyes motívumok, hanem a színes foltok ritmusa határozta meg az összhatást, legjellemzőbben a cifraszűrön, továbbá a matyó és kalocsai hímzéseken. A színritmus kedvelése az egymásra vagy egymás mellé felvett ruhadarabok színében is megnyilvánult. (Gáborján 1974:15)


Mezőkövesd és Kalocsa
E két karakteres tájegység színhatásában is határozottan különbözik egymástól: a kalocsai fehér, gyakran csipkeszerűen áttört alapon (lyukvarrás, azsúr), élénk-világos színeket használ, a viselet összhatása derűs, majdnem pasztell; a matyók élénk színeiket fekete alapanyagra (fényes fekete klottvászonra) varrták, a dekorativitás (részben) ebből az „izzó” színhatásból adódik. A ma ismert színhasználat a 19.sz. vége felé alakult ki.

Hímzések
Kalocsai - fehér alap Matyó - fekete alap
Kép forrás:
1. https://www.pinterest.com/rumchoco/kalocsa/
2. http://www.itshungarian.com/hungarian-gifts-products-store/tablecloths/
round-table-cover-with-rich-matyo-pattern-embroidery/


Lengyel Györgyi szerint a matyó stílus a szűrhímzésből fejlődött, a kalocsai pedig a festett bútorok motívumkincséből. A matyó hímzéshez gyapjú-, pamut- és szűcsselyem fonalakat használtak, a kalocsaihoz sokszínű pamutfonalakat. (Lengyel 1978:47)

A falusi közösségekben is voltak divatjelenségek, a szomszédos falvak igyekeztek eltérni egymástól viseletükben, és sajátos helyi díszítmények, hímzések, színhasználati módok, „divatok” alakultak ki, pl. a Matyóföld (Mezőkövesd, Szentistván, Tard), vagy a Palócföld településein.

Mezőkövesden, a 19.század közepén még fehér hímzés a század végére kiszínesedett, kialakult a tájegységre jellemző színpompás, dús motívumkincs.

A matyó viselethez fűződik a paraszti ruhadíszítés egy nevezetes „megszaladási” jelensége. A 1920-as évek elején vált szokássá az ún. ragyogók (gyári üveggyöngyök, flitterek, rézrecék, aranycsipkék stb.) varrása a ruhákra, először a jobb módúak körében, majd a szegényebb családok is követték a példát. A legények* körében is dívó díszítési kényszer alaposan megdrágította az öltözetet, súlyos gondokat okozott a falusi társadalomban, ahol elterjedt a mondás: „hadd korogjon, csak ragyogjon!
A lassan tarthatatlanná váló helyzetben az egyház és a város értelmisége összefogott, és elrendelték a díszek összegyűjtését. 1925 februárjában Mezőkövesd főterén az emberek levagdosták ruhadíszeiket és nyilvánosan elégették: ez volt a híres „ragyogó-égetés”. Ezt követően az ezüstöt fehér-, az aranyat sárga selyemcérnával helyettesítették. (Matyók)

Matyó lakodalmi viselet
Kép forrás:
http://www.matyovk.hu/hmezokovesd.html

*A legények ingének ujja hosszú és bő volt, erre széles hímzés került, benne üveg- és fémdíszekkel, melyek súlyossá tették a ruhadarabot. Ennek azonban nagy hasznát vették a fiatalok, mert verekedések alkalmával az ing ujját belülről összefogva ütőfegyverként használhatták a súlyos díszeket. (Matyók)


A viselet szimbolikája

Általában a nők, a fiatalok és persze a jobb módúak öltöztek színesebben. Az öltözködés kifejezte a közösség tagjainak, elsősorban a nőknek az életkorát és családi helyzetét. A szín, díszítmény, fejviselet (párta, szalag, koszorú, kendő), a szalagok száma és színe, a csipke, gyöngy stb. – pontosan utalt a nők státuszára.

Legdíszesebb öltözéke az eladósorban lévő lánynak, és annak a fiatalasszonynak volt, aki még nem szült. (Gáborján 1974:31)

Színhasználat életkor szerint
Lány díszes ruhában, gyöngyös pártában
(Kolozs megye, Erdély)
Fiatalasszony
Kép forrás:
1. http://mek.oszk.hu/02700/02790/html/267.html
2. ?


A bíbor
Népviseletünkben a fátyolszerű, selyemmel, arannyal, gyöngyszemekkel hímzett díszes főkötő a bíbor, más néven tekerődző, mert a fejre és nyakra tekerve hordták, vagy a hátukra vetették. A jómódú asszonyok az első gyermek születéséig viselték, ezután fokozatosan csökkent a ruházat díszessége. A bíbor főkötő, mely valószínűleg a Balkánról került hozzánk, alapszíne fehér, selyemhímzése színes, elsősorban piros, és a főkötő vége egy keskeny csíkban dúsan hímzett.
(Gáborján 1974:28; Lengyel 1978:78; Balassa 1979:383; Malonyay IV.; Bíbor)

Bíbor főkötő és bíborvég
Bíbor-viselet az Alföldön, az 1930-as években.
Lent: színes, hímzett bíborvég
Kép forrás:
1. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-1136.html
2. ?


A harmincadik életév után már egyre kevesebb szalagot és pirosat hordtak, szaporodott viszont a kék és zöld, ezeknek is a tompább árnyalatai. Negyven felett a kék és a fehér az öltözködés meghatározó színe, majd egyre sötétebb lett, kék, zöld, barna, lila végül fekete. Kalotaszegen a fekete, kék, zöld összefoglaló neve: gyászos, temetésre a fiatalok is ilyen színekben mentek. (Péntek 1977:38)

A régebbi korokban az öregek viseletében a színtelenedés épp fordított irányú volt: a szín egyre fakóbb és kevesebb lett, végül pedig (a festetlen) nyersfehér maradt.

Színhasználat életkor szerint
Középkorú asszony Idős asszony
Kép forrás:
1. ?
2. https://www.flickr.com/groups/erdely-kepekben/pool/7898200@N05/



Gyász és temetés

A gyász színe sokáig és általánosan a (nyers, festetlen) fehér volt, a félgyász színe a kék és zöld. A fekete gyász csak kb. 100-150 éves nálunk, de egyes helyeken (Csököly, Somogy megye) legalább a 20.század közepéig fennmaradt a fehér gyász is. Halálszín a fakó sárga is, ezért a nyersfehér vásznat olykor növényi festékkel sárgították a gyászviselethez.
(Erdélyi 1961:189)

Fehér gyász
Csököly, Somogy megye
Kép forrás:
http://somogyiertekek.hu/oroksegunk-somogyorszag-kincse/dijazottak/
csokolyi-feher-gyasz.html

A hosszú élet végén elhunyt idős embert feketébe és fehérbe öltöztették, de kortól függetlenül, mindenkit a legjobb ruhájában temettek el. A gyermek és a fiatal ember halála azonban sosem természetes, és ezt színekkel is kifejezik. A fiatal halott öltözete és ravatala lehetett színes: piros (az élet, az örök élet színe), zöld (a fiatalság szimbóluma a zöldellő ág), ill. fehér vagy világoskék. A házasságkötésük előtt meghalt fiatalokat díszes menyegzői ruhájukban temették el. A házas férfiak koporsóját módosabb helyen meggyszín bársonnyal vonták be. Vörös süveget tettek a harcban elesettekre.
(Apor 1987:108; Tátrai 1994:160; Fél 1969:23).
» Az emberi test


Szerelmi színjelek a magyar folklórban

A magyar paraszti társadalomban –kortól és tájegységtől függően– sokféle formája alakult ki a fiatalok közötti színüzeneteknek. A hordozó legtöbbször a virág és egyéb növény (alma, rozmaring), a fiatalok maguk készítette ajándéktárgyai, a festett tojás, az öltözet egyes elemei és díszei voltak.

A paraszti közösségekben a nem-titkos színkódok voltak szokásban, melyek a falu tudtára hozták, ha egy leány már udvarlót tarthatott, táncolni járhatott, vagyis eladósorba került. Ezekben az üzenetekben mindig a piros dominált (pántlika, hímzések, virágok), illetve piros alma és egyéb piros tárgyak szerepeltek. Ugyanígy a legény is jelezte a kalapján viselt szalagok színével (és számával, szélességével is), hogy udvarol-e, és mennyire elkötelezett. Egyes ünnepek előtt a lányok bokrétát küldtek a legényeknek, akik „nagy szeretőjük” csokrát helyezték el előre a kalapjukon.
(Erdélyi 1961; Tátrai 1994; Gazda 1998; Fél 1969:19; Hoppál 1990; Szerelmi ajándék)

Népdalainkban a piros, pirosbarna, barnapiros mindig a fiatalságot, egészséget, vidámságot jelenti. Piros a boldog és viszonzott szerelem színe. A barna testszín (bőr, szem, haj) –akár legényé, akár leányé–, az egészség és életerő színjele, ellentéte a szőke, mert az kényes, úri, lusta, gyönge.
(Erdélyi 1961:195)
Szőkét ne végy, mert beteges,
Pirosat se, mert részeges
...
Barnát vegyél, az lesz a jó,
Az lesz a jó ágyba való
...

Voltak más vélemények is:

Szebb a szőke,
Mint a barna,
Mert a barna csak vadalma,
De a szőke édesalma


A sárga szín (virág, növény, tárgy, ruhadarab) a népdalokban a falusi erkölcs határait túllépő érzékiség, bujaság jele.
(Erdélyi 1961:190)
Sárga szeme van a kukoricának
Nincsen párja az én kedves babámnak
Van is annak sárga pikét szoknyája
Körül fodros piros kis tunikája

A sárga (viola, rózsa vagy tárgy) gyakran negatívumot jelent: csalódást, szakítást, hűtlenséget, „megromlott” szerelmet, „megesett” lányt. (Erdélyi u.o.)
Elmehetsz már a templomba
Szép híred van a faluba'
Béülhetsz az első székbe
Sárig* rojtos keszkenőbe
(*Sárig: a sárga régies névváltozata)


Festett tojás
A tojás festetlen állapotában is ősi szimbólum: élet- és termékenység jelkép, de a temetési szertartásokban is volt szerepe. A festett tojás szimbolikája még sokrétűbb, népszokásainkban szerelmi színüzenetet is hordozott. A tojást mindig nők festették, a megajándékozott legények pedig a tojások számából, mintájából és színéből „olvashattak”. A piros tojás mindig az udvarlás elfogadását jelezte, míg (egyes források szerint) a sárga vagy kék az elutasítást.

A húsvéti tojás üzenete
Piros és kék hímes tojások. Hollókő.
Kép forrás:
http://ilforumdellemuse.forumfree.it/?t=61093012


A tojás festésére régebben növényi eredetű színezéket használtak, de a 20.sz. elején áttértek a gyári anilin-festékekre. Leggyakoribb szín természetesen a piros, majd a barna (hagymahéj főzetéből), ritkább a fekete, lila, bordó, kék, zöld, sárga. (Györgyi 1974:11)

Az archaikus stílusú tojásfestés egyszínű, az újabbak több színt, de főleg ornamentális díszítést kapnak. A főbb díszítési eljárások: viaszírás (batik-technika), a már színes tojásra karcolt minta, levélrátét (berzselés), különböző anyagú rátétek, újabban víz- vagy olajfestékkel felvitt minták. Az „üzenetet” a szín és a minta együtt hordozta.

A tojás- és textilfestés ugyanazokat a festőanyagokat és eljárásokat alkalmazza: színes lében főzték, áztatták a színezendő tárgyat. A tojásfestésnek ott alakult ki nagy kultúrája, ahol a közösségnek fejlett textiltechnikája volt, mindkettő a nők tevékenységi körébe tartozott.
(Domanovszky 1981:266; Balassa 1979:401; Monoriné 1990; Györgyi 1974;
Gazda 2008:385; Húsvéti tojás, hímes tojás...
)
» Szerelmi színjelek

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Apor:
Metamorphosis Transylvaniae

Balassa – Ortutay:
Magyar néprajz

Bíbor
(Magyar Néprajzi Lexikon)

Domanovszky:
A magyar nép díszítőművészete I., 125.p.

Domonkos:
A magyarországi kékfestés

Erdélyi:
Adatok a magyar népköltészet színszimbolikájához

Fél – Hofer – K.Csilléry:
A magyar népművészet

Gáborján:
Cifraszűrök

Gáborján:
Magyar népviseletek

Gazda – Haáz:
Székelyek ünneplőben

Györgyi:
A tojáshímzés díszítménykincse

Hoppál:
Tulipán és szív

Húsvéti tojás, hímes tojás, írott tojás, piros tojás

Lengyel:
Népi kézimunkák

Magyar Néprajzi Lexikon

Malonyay:
A magyar nép művészete, I-V.

Matyók

Monoriné:
A varázserejű hímes tojás

Péntek:
A kalotaszegi népi hímzés és szókincse

Szalontay:
Szín és díszítés változása a 19.századi csornai női viseletben.

Szerelmi ajándék

Tátrai:
Leányélet

Varga:
Mezőkövesdi matyó hímzés

***

Irodalom, nyomtatott (P)
Irodalom, elektronikus (E)

Magyar népviseletek színei
« Férfiak, nők és gyerekek színei
Vallás és egyház »
99.
Nem kereskedelmi oldal    |   Non-commercial website
Erről a weboldalról  |  Tartalom (Site map)  |  Magamról  |  Jogi nyilatkozat  |  Email  | 
Utolsó tartalmi frissülés: 2018.04.10.